EMLÉKEIM APÁMRÓL (töredékek)

1.     Foci: 1950-60 években Zilah „aranycsapatának” focistája volt. Leggyakrabban bal összekötőt játszott, de gyakran a jobbszélre átmenve is trükközött, becsapván az őt fogó ellenfelét. Zilahon, őt Vasfejű Pintyének is nevezték, olyan erős koponyája volt, hogy az ellenfelek féltek vele összefejelni.

Három kis foci legenda is terjedt róla. Egy vidéki meccsen egy kapuelőtti nagy kavarodásban lefejelte a felső lépcet, amelynek egyik fele le is esett. Ekkor tört be a feje először, de semmi komoly baja nem lett, véres fejjel is tovább játszott.

Egy másik Zilahi bajnokságon vesztésre állt csapatuk, Ghile barátjával megbeszélték, hogy minden labdát lőjön rá a fejére. Félpályánál hatalmasat lőtt a barátja és Apám fejjel beküldte a labdát a kapuba, amit Karcsi berúgott. A meccset megmentették.

A harmadik, amire még emlékszem, Édesanyám mesélte, amikor nagyobb fiú lettem:

Akkoriban, amikor még udvarolt neki, szokás volt a lányoknak elmenni az udvarlóik mecsseire. ahol barátnőikkel is találkoztak. Édesanyámat mindig irigyelték a tehetősebb lányok is, mert nagyon szép ruhákat varrogatott magának, s ő amúgy is széplány volt. Egyik nyertes mérkőzésen olyan jól játszott udvarlója Lajcsi, hogy a közönség őt is megünnepelte. Szokás volt annakidején, hogy a focisták mivel fizetést nem kaptak, gyakran meghívták őket flekkenezni és borozgatni a szőlőhegyek pincéibe.

Emlékszem, olyan 9 éves lehettem, amikor anyámmal kimentünk a mecssre, pályaszélről követtük a csatát. Itt kaptam váratlanul egy akkora pofonlabdát, hogy elvágódtam, majd feldagadt a fejem tőle. Többé nem akartam már meccsekre járni, de apámnak sem sikerült belőlem focistát faragni.